Világvége

Pokol: közvetlenül a halál után

Mindenki oda megy, aki rosszat tett. Az ugyanis jót nem tud. Egy szellem vagy jó vagy rossz – nincs átmenet. A lélek nem tesz se jót, se rosszat, maximum együttérez, ragaszkodik érzelmileg.

Aki jó, az pedig rosszat nem tesz – nem is tud. Isten sok rosszat megakadályoz a különböző világokban – hogy segítsen azoknak, akik jók, elviselhetőbb életet élni –, de a pokolban már nem. A különböző világokban dől el, ki lesz jó, ki rossz. A földön körülbelül négy éves korig. Ha addig valaki nem tesz rosszat, kialakul benne a szeretet. Gonosz szellemet nincs miért szeretni, de lelkek kedvelhetik egymást.

A pokolban senki és semmi jó nincs, és nem is lehet. Ott minden rossz tettnek rossz következménye van, amit valaha elkövettek – arra nézve is, aki elkövette. Úgyhogy egyre jobban szenved ott mindenki. Örökké. Ezen nem lehet változtatni, ez következik a gonoszságból.

A jók pedig a mennybe mennek. Isten nincs ott, csak teremtmények. Jézus sincs ott, maga is megmondta, hogy ő nem jó – abban ugyan tévedett, hogy csak Isten az.

Isten öröktől fogva teremt, és mindig is teremteni fog, úgyhogy a mennyben és a pokolban is igencsak sokan vannak – csak a pokolban összehasonlíthatatlanul többen –, és a számuk egyre nő. Hogy miért dönt úgy a legtöbb szellem, hogy ő és az ő akarata a legfontosabb, és kezd el például hisztizni, megmondhatatlan. 

A teremtmények szelleméhez mindig társul test. A test és a lélek halála után a szellem hozzá illő testet kap, mely a pokolban az igazságosság alapján változik: minél bűnösebb egy szellem, annál csúnyább a teste.